homo novus jelentése
kiejtése: homó nóvusz
történelem a lovagrendből feltört római politikus, aki családjában elsőként nyerte el a konzuli vagy a szenátori tisztséget
beosztásába frissen került, a helyzetével még ismerkedő ember
politika újonnan feltűnt, ígéretes és meglepetéseket tartogató ember
latin , ‘új ember’: homo ‘ember’ | novus ‘új’
További hasznos idegen szavak
A homo novus és még több tízezer szóban és írásban is használt idegen szó jelentése megtalálható a topszótár – idegen szavak szótárában. Az idegen szavak értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök szerinti magyarázatok, jelentések.
orvosi az öregedés folyamatainak lassításával, késleltetésével foglalkozó gerontológiai tudományág
görög gerón, gerontosz ‘öreg’ | lásd még: retardáció
biológia a víz felszínén élő, abból kissé kiemelkedő élőlények összessége
görög , ‘ua.’ ← pleusztosz ‘hajózó’ ← pleó ‘hajózik’
biológia anyagcseretípus, amely szervetlen anyagok oxidációján alapul, de szerves szénvegyületeket is hasznosít
tudományos latin mixotrophia ‘ua.’, tkp. ‘vegyes táplálkozás’: lásd még: mixo- | trophé ‘táplálék’ ← trephó ‘táplál’
zene lassú ütemű ibériai (spanyol, portugál) eredetű tánc
zene 17–18. századi variációsorozat egy dallamra
portugál folia ‘ua.’, eredetileg ‘mókázás, bolondozás’
textilipar gumifonalakkal átszőtt rugalmas, testhez simuló kelme
ipari márkanév, lásd még: (e) lasz(tikus, la)tex
elemi, egyszerű
elemi erejű, ellenállhatatlan, sodró, magával ragadó
német elementarisch ‘elemi’ ← francia élementaire ‘ua.’, lásd még: elementum
csillagászat naptávol, a bolygók legnagyobb távolsága a Naptól
ennek pontja a bolygópályán
tudományos latin aphelium ‘ua.’: görög apo ‘-tól’ | héliosz ‘Nap’
zene nagybőgő
igen mély hangú basszusénekes
német Kontrabass ← olasz contrabasso ‘ua.’, lásd még: kontra , basszus
egymást követő
nyelvtan következtető (mellékmondat)
német konsekutiv ‘ua.’, lásd még: konszekúció
biológia a természetes kiválasztódás ellen ható körülmény
átvitt értelemben érdemtelenek és alkalmatlanok előtérbe helyezése a rátermettek rovására
tudományos latin contraselectio ‘ua.’, lásd még: kontra- , szelekció
politika etnikus alapon álló regionalizmus, a nemzetállamon belüli kisebb vagy nagyobb önállóság követelése egy népcsoport számára
lásd még: etno- , regionalizmus
megtestesít
anyagi formában megjelenít, anyaggá változtat
német materialisieren ← francia matérialiser ‘ua.’, lásd még: materiális
repülés a légnyomás változásai alapján működő magasságmérő
német Statoskop ‘ua.’: görög sztatosz ‘felállított’ ← (hi)sztémi ‘felállít, megszab’ | szkopeó ‘néz, vizsgál’
kémia a rádium 228-as izotópja, amely az atomtömegszám tekintetében a rádium és tórium közé esik
német Mesothorium ‘ua.’: görög meszon ‘közép’ | lásd még: tórium